A lány fiatal volt, szép, törékeny, a fiú fiatal, kedves, határozott. Ahogy ültek a két, egymáshoz közel húzott széken, újra és újra rájuk tévedt a pillantásom. Pedig nem őket kellett volna nézegetnem, hanem azt, mi játszódik le a kör közepén. A családállítás nem arról szól, hogy bámészkodom, unatkozom, és alig várom, hogy végre rám kerüljön a sor, és mindenki velem foglalkozzon. Éppen ellenkezőleg, a módszer attól működik, hogy a csoport tagjai aktívan részt vesznek benne, ettől kezdenek áramlani a megfelelő energiák.
Tehát nem velük kellett volna foglalkoznom, de olyan kedves látványt nyújtottak, és annyira látszott rajtuk, mennyire szeretik egymást, hogy a szívem egészen átmelegedett. Aztán rájuk került a sor, és hogy, hogy nem, de a fiú engem választott ki az édesanyja képviseletére. Hamarosan az is kiderült, mi hozta ide ezt a kedves, rokonszenves házaspárt: hiába szerették volna, nem született gyerekük. Megsajnáltam őket, és érdekes módon, miközben az állítás egy pontján az anya szerepében átöleltem a fiatalembert, látomásom támadt: megpillantottam egy kisbabát, akiről tudtam, hogy az ő gyereke, és azt is, hogy kisfiú.
– Láttam a kisfiadat! – kiáltottam fel önkéntelenül, és a fiú hitte is, nem is, amit mondtam.
A foglalkozáson úgy összebarátkoztunk, hogy felajánlottam nekik, szívesen megmérem az antioxidáns szintjüket, mivel ezzel – ezzel is – foglalkozom. Eljöttek, és a mérés mindkettőjüknél rendkívül alacsony szintet mutatott, jelenként a rájuk nehezedő stressznek, ezért azt javasoltam, kezdjenek vitamint szedni. A feleségnek olyan vitaminkészítményeket adtam, amelyeket a fiatal nők a tervezett fogamzás előtt, majd a várandósságuk hónapjaiban szoktak szedni.
Váratlan fordulat
Egy darabig rendszeresen visszajártak a vitaminokért, majd váratlanul eltűntek, hónapokig semmit nem hallottam felőlük. Eltelt jó egy év, amikor újra telefonált a férj, és elárulta: a feleségének újfajta készítményekre lenne szüksége, mert a kisbabájukat szoptatja, egy kisfiút. Nagyon megörültem a hírnek, és rögtön eszembe is jutott a kép, ami a családállítás során merült fel a lelki szemeim előtt: ezek szerint megpillantottam a jövőt! A fiatalember elmesélte, amikor bejelentkeztek a családállításra, akkor a felesége (aki egyébként valóban rendkívül stresszes életet élt egy nagy multi alkalmazottjaként) már a második lombikprogramon volt túl, és annyira belefáradt az egészbe, hogy a küszöbön álló harmadik beültetést nem vállalta. Aztán néhány hét múlva boldogan újságolta a férjének, hogy pozitív lett a terhességi tesztje! Amin a meddőségi kezelések nem tudtak segíteni, azon a természet igen, és spontán megfogant a kisfiuk.
A végén megtörtént a csoda
Boldogan hallgattam tehát a jó hírt, mert nekem az jelenti a legnagyobb örömet, ha segíteni tudok másokon. Azt szokták mondani, az ember akkor kerül olyan tudatállapotba, flow-ba, amikor teljesen megszűnik körülötte a világ, ha valamilyen alkotó munkát végez. Számomra ezt a csodálatos érzést az hozza el, ha újabb embert sikerül meggyőznöm róla, igenis létezik más megoldás az állandó stresszelés helyett, igenis tudnak tenni a saját testi és lelki egészségükért. Hiszem, hogy képes vagyok a hozzám fordulókat pozitív irányba terelgetni, és ez adja nekem a legnagyobb jutalmat.
