vitalproject.eu

Egy blog az egészségről és a szépségről.

Mindenkinek.

Drasztikus módszerek helyett: Testsúlykontroll! – A saját programom

Mivel engem is meglepett a különösen nagy érdeklődés a Testsúlykontrollról szóló cikkeim iránt (az első részt itt, a másodikat itt találod), úgy döntöttem, hogy megosztom  Veletek, az általam összeállított programot.

A kiváltó okok

Az egész azzal indult, hogy elkészült első videóm a karibi hajóútról és enyhén szólva nem voltam megelégedve magammal. Elszomorítottak a képek: különösen a pocakomon volt sokkal több zsír, mint amitől még jól néz ki az emberlánya. Mivel rendszeresen járok szűrő vizsgálatra, kikérdeztem az orvosom véleményét is. Elsőnek azt tanácsolta, hogy minden étkezésnél 20%-kal kevesebbet egyek, mint eddig. Ez még nem is annyira nehéz, de mikor, mit és mennyi legyen az a kevesebb.

A program

Én az alábbi dolgokat próbálom betartani, ha pedig megjön az eredménye, beszámolok nektek majd arról is:

  • Étkezés előtt negyed órával megiszom a két dl vízben feloldott kaktuszfüge kivonatot, melyről már írtam nektek.
  • Reggeli étkezésnél a vitaminjaimat kiegészítettem újra a Tegreennel, mivel ennek zöld tea kivonata sokkal magasabb, mintha meginnék néhány liter teát. Ráadásul a tea koffeintartalma sem tesz jót, ebből viszont 90%-osan kivonásra került a koffein.
  • A reggelt pedig 3 dl citromos vízzel folytatom, mely pozitívan befolyásolja a Tegreen hatását.

Sajnálatosan én eddig sokkal kevesebbet ittam a szükségesnél, ami miatt mindig nagyon sűrű volt a vérem. Erre már többször felhívták a figyelmem, hát így most ezen is igyekszem változtatni, hiszen már most fél liter víznél tartok. Na mit szóltok?

A fontos „apróságok”

Vizsgálatokban kutatták, hogy a low-carb (alacsony szénhidráttartalmú) vagy low-fat (alacsony zsírtartalmú) étrend a hatékonyabb, ha a fogyás a cél. A low-carb diétában részt vevők átlagos súlyvesztesége fél év alatt 4,02 kg-mal  volt több, mint a low-fat étrenden élőké, így én a szénhidrát csökkentését tűztem ki célul. A cukor fogyasztást is jelentős mértékben csökkentettem, bár az nehezebb volt. Sajnos manapság bármit vásárolunk, szinte minden tartalmaz cukrot, ezért érdemes megnézni azok összetevőit, amit meg akarunk venni.

Amit tudnotok kell, hogy a szénhidrát bevitel csökkentését fehérje bevitellel fontos pótolni. Természetesen a mozgás sem maradhat el, hiszen, ha nem növeljük az izomtömeget, akkor a fogyással sajnos elsőnek az izmaink csökkennek. Heti háromszori intenzív mozgás a cél, s e mellett a napi séta még bele kell, hogy férjen az életembe. Végül is minden elhatározás kérdése!

Lesz-e eredmény?

A program megvan, innentől minden csak rajtam múlik 🙂 Ahogy meglesz az eredménye, újra jelentkezem.

Amennyiben Te is szeretnél önsanyargatás nélkül leadni jó pár kilót, keress bátran elérhetőségeim egyikén és Neked is összeállítom a saját programodat.

 

Ha pedig mélyebben beleásnád magad a Testsúlykontrollba, olvasd el cikkeimet a témában:

Drasztikus módszerek helyett: Testsúlykontroll! – Első rész

Drasztikus módszerek helyett: Testsúlykontroll! – Második rész

Kapcsolódó cikkek

Ments meg Te is egy apró életet napi egy kávé árából!

Tudtad, hogy a Föld 7,2 milliárd lakója közül több mint 795 millió ember éhezik vagy alultáplált, azaz nem részesül elegendő tápanyagban? Ez a globális népességre leselkedő legnagyobb veszély. A klímaváltozásból eredő aszály, a polgárháborús forrongás és az infláció együtt hozta létre az krízishelyzetet. 1,4 millió gyermek pedig segélyek nélkül nem éli túl az éhínséget. Sokan bármelyik nap éhen halhatnak. Embertömegek rágcsálnak gyökereket és tavirózsákat élelem gyanánt.

Tovább olvasom »
Értesülj az újdonságokról!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

Kapj értesítést az új cikkeimről