vitalproject.eu

Egy blog az egészségről és a szépségről.

Mindenkinek.

Boldog anya – boldog baba?

A baba születésének első pillanatától az édesanyák egyik fő törekvése, hogy boldog és egészséges gyermeket neveljenek. Eközben azonban nagyon sokan elfeledkeznek egy fontos dologról: önmagukról.

A legkisebbkorban a gyermek mindenben a szüleitől függ és csak tőlük tanul. Ez a mondat annyira evidens, hogy néha nem is érezzük a súlyát. Pedig a fejlődés alapja az utánzás – tehát a mi mintáink reprodukálódnak. Ebbe pedig nem csak fizikai valónk tartozik bele, a gyermekekre az érzelmeink erős hatással vannak és a szoros kapcsolódás miatt jelentős mértékben át is tudják venni azokat. Gondoljunk csak bele: ha anya sokat káromkodik, akkor bizony a kicsinél is ki fog csúszni egy-egy csúnya szó idővel, hiszen ha anya csinálja, nem érzékeli rossz dolognak. Ha jobban megfigyeljük arckifejezésüket, látszik, hogy sokszor még az érzelmet is próbálják utánozni, amit akkor látnak rajtunk.

Hiába a pozitív önképről szóló idézetek és bátorítások hada, valljuk be: magunkra figyelni nehéz. Tudatosságot igényel, különösen anyukaként. Szentírások híján pedig maradnak az ösztöneink, amikre hagyatkozhatunk.

Belső egyensúly

Belső egyensúlyunkra nem csak úgy figyelhetünk, hogy felhőtlen boldogságról győzködjük magunkat különféle mantrákkal. Sőt! Az egyensúly két tényezős, a negatívumok szőnyeg alá söprése csak komolyabb problémákat okozhat. Fel kell ismernünk a számunkra legnagyobb nehézségeket, majd akár egyedül, akár segítséggel, de megoldást keresni rájuk. Sok friss anyuka ismerősöm például az új élethelyzetben nem érezte jól magát, örök körforgásnak érezte az otthon létet, és a speciáisan kismamáknak is megfelelő munka segített neki visszatérni önmagához.

Külső elégedettség

A szülés jelentős hatással van a nők külsejére. Hiába kapunk utána is kedves visszajelzéseket a párunktól, sokszor egyszerűen nem elég. Szeretnénk újra olyan csinosnak, kisimultnak, üdének látni magunkat, mint előtte. A testmozgás az egyik legfontosabb lépés: egyszerre segít külső és belső egyensúlyunk helyrehozásában. És ha ez mégsem elég? Ha szeretnénk a kisebb redőktől is megszabadulni? Egyre fontos figyelni: ne dőljünk be a reklámoknak! Nem szabad minden a bőrünkre kenni csoda reményében. Ha szeretnél személyre szabott módoni minőségi megoldásokat megismerni, keress üzenetben, és megnézzük, mire van szükséged!

Kapcsolódó cikkek

Plank – Egy egyszerű, de annál hatásosabb edzésmódszer

Örökzöld, de mégis egyre népszerűbb edzésmódszer, mind a férfiak és lassan a nők körében is. Népszerűsége nem véletlen, egyszerű, de nagyszerű! Saját testsúlyos mozgásfajták közé tartozik, szinte bárhol elvégezhető és megszámlálhatatlan jó hatása van az emberi szervezetre, és mindezt elég rövid idő alatt kifejti, szóval, ha úgy gondolod, idő szűkében telnek napjaid és nincs alkalmad edzeni, ezt még akkor is beillesztheted napi rutinodba.

Tovább olvasom »
Értesülj az újdonságokról!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

Kapj értesítést az új cikkeimről