vitalproject.eu

Egy blog az egészségről és a szépségről.

Mindenkinek.

Ezért várják a férfiak jobban a tavaszt

Mindenki sokat remél a tavasztól, de a férfiak nagyobb arányban várnak pozitív változást a párkapcsolatukban és a szerelmi életükben, mint a nők – bizonyította már több kutatás is.

Na de mi az oka ennek?

Az emberi szervezet az egyre hosszabb és melegebb napok hatására kevesebbet termel a melatonin nevű alváshormonból, viszont több endorfint, azaz úgynevezett boldogsághormont és szexuális hormont választ ki” – magyarázza Tari Annamária pszichológus, pszichoterapeuta. Az első tavaszi virágok illata vagy a hajnali madárcsicsergés pozitívan hathat erre az élettani folyamatra. Mindez talán nem is tudatosan, inkább csak egy futó érzelemként éljük meg, mégis hatással lehet az egész közérzetünkre.

Tavasszal minden könnyebb

Nem meglepő, hogy a téli bezártság után a szabadba vesszük az irányt, a legkedveltebb tavaszi tevékenységek közé a kirándulás, a séta és a kerékpározás tartozik, utóbbit a férfiak, előbbit a nők kedvelik jobban.

A pszichológus szerint a napfény csökkenti a bennünk felgyülemlett stresszt, ráadásul ezt akár már néhány percnyi kinn tartózkodással elérhetjük. Az a tapasztalat, hogy az ember ösztönös vágyait olykor érdemes követni, mert a hívogató tavaszi napsugaraknak valójában pozitív élettani hatása is van. Természetes mozgási energiánk aktivizálódik, felkelünk a fotelből – tette hozzá.

Az emberi kapcsolatokban is nyíltabbak és kíváncsibbak lesznek a reakciók. Rengeteg elmélet szól arról, miért is kezdünk ilyenkor bátrabban flörtölni valakivel, de a lényeg az, hogy a tavaszi napsugár és az első meleg napok befolyásolják az érzéseinket is. Az utcán kedvesebben nézünk egymásra és konfliktusainkat is más érzelmi alapról kezdhetjük megoldani. Sokan átélnek egyfajta könnyedség-érzést, ami azt jelzi, valóban megindul az emberi testben a hormonális változás. A kommunikációnk élénkebbé válhat, a tervek szövögetése és a barátokkal való találkozások mind arról árulkodnak, hogy megnő az igényünk a társas kapcsolatokra. A nappalok meghosszabbodása pozitív érzelmeket és vágyakat indít be – magyarázza a szakember.

Tavaszi fáradtság: nem betegség

Mindez a tavaszi fáradtság ellenére van így, amely tízből kilenc embert érint, és ami ellen a többség megpróbál tenni. Az emberek nagy része a napsütés és a szabad levegő jótékony hatásában bízik, sokan szednek vitaminokat ilyenkor, de gyümölcsre, zöldségre is többet költünk tavasszal.

Minden kellemetlen tünete ellenére, a tavaszi fáradtság nem betegség, hanem a szervezet normális reakciója. Ugyan nyűgösek és náthásak is lehetünk az első tavaszi hetekben, ez azonban attól van, hogy a tavaszi átállás tovább emészti a tél során egyébként is megfogyatkozott energiatartalékainkat. A fáradtságérzet kialakulását elsősorban az „alvási hormon” és a „boldogsághormon” szintjének szezonális ingadozása okozza.

Azért érdemes figyelni ösztönös igényünkre a mozgást illetően, mert a már ismert hatásai mellett ilyenkor fokozott szerepet kap a testmozgás (edzés) során felszabaduló endorfin, amely jó közérzetet biztosít. Ez pedig enyhíti a depresszív érzelmeket és a testi fáradtság érzését is.

Ha mégis szeretnél egy jó vitamint:

Akkor keress bátran elérhetőségeim egyikén, vagy messenger üzenetben, hiszen nekem mindenre van egy jó termékem 😉

Kapcsolódó cikkek

Szkenneld magad!

Az egészségünk egyik fontos pillérét alkotják az antioxidánsok. Hiányukat sajnos általában nem érzékeljük időben, ezért érdemes odafigyelni, hiszen komoly betegségek megelőzésének alapjai. Az antioxidáns-szintünkre zöldségekkel és gyümölcsökkel teli étrenddel figyelhetünk első sorban, szükség esetén ezeket természetes alapú táplálék-kiegészítőkkel lehet kicsit felturbózni. Itt jön a legfontosabb kérdés: honnan tudjuk, hogy kell-e turbózni? Ezt nagyon könnyen kideríthetjük! A Pharmanex által kifejlesztett Biofotonikus szkenner pillanatok alatt megmutatja számunkra.

Tovább olvasom »

Biobotox rizikó nélkül?

Ez a nap is eljött: megérkezett az ageLoc Boost! Megérte a több hónapnyi várakozás. Igen, mostmár mindenki számára elérhető ez a csoda! Igyekszem egy picit visszafogni magam és elfogulatlanul írni, de az az igazság, hogy én már most nagyon imádom. Ebben az esetben tényleg nem marketingszöveg az, hogy „látható különbség az első használat után”.

Tovább olvasom »
Értesülj az újdonságokról!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

Kapj értesítést az új cikkeimről