vitalproject.eu

Egy blog az egészségről és a szépségről.

Mindenkinek.

A jövőt tervezni, nem pedig jósolni kell

Amit megteszel, felér a tökéletessel! Sőt! Meghaladja azt!

A Föld forog, és ha te nem haladsz vele együtt, akkor hátra hagyod az előtted álló lehetőségeket. De miért is mondom ezt: mert az emberek egy része azt mondja, hogy nem tud befektetni a jövőbe, vagy éppen nem tud részt venni valamiben. Kifogást bőséggel találhatunk, pedig akik megtapasztalják, milyen felemelő érzés részt venni valami értelmes dologban, miközben a pénzhez való viszonyuk is igencsak pozitív irányba fordul, azok az emberek visszavonhatatlanul elfordulnak, méghozzá egy jobb jövő irányába.

A perfekcionizmus azonban sokak sikerének útjába áll.

„Minek kezdjem el? Mi a garancia arra, hogy sikeres leszek? Másnak sem sikerült akkor miért épp nekem sikerülne?” Ismerős kérdések ezek, amelyeket sokan és sokszor feltesznek maguknak és egymásnak és persze végül arra jutnak, hogy jobb a komfortzónában maradni és mások sikerét pusztán a váratlan szerencsével párosítani. De ez hazugság!

Elárulok valamit.

A túlzott tökéletességre törekvés ugyan elsőre jó tulajdonságnak tűnhet, de óriási veszélyt jelent a mentális és a fizikai egészségedre nézve is! Tartsd észben, hogy amit megteszel, felér a tökéletessel! Sőt! Meghaladja azt!

Tanulj meg úszni az árral,- akár a delfinekkel! Miért is ne? 🙂 Elégedj meg az apró változásokkal, de ne álldogálj egyhelyben.

Ne félj elindulni! Még ha nem is történik minden úgy, ahogyan kezdetben eltervezted, a legfontosabb szempont mégiscsak az, hogy elvégzed amire vállalkoztál!

Merj lépni és a sikertelenségnek esélye sem lesz Veled szemben!

Nem győzöm mondani, milyen fantasztikus lehetőségekre tehetsz szert, ha hajlandó vagy megtenni az első lépést Önmagad jobb változatáért.

Tedd meg azt a bizonyos első lépést! Gyere, csatlakozz hozzám! Amit nálam tanulhatsz az garantáltan a hasznodra válik! És ennek nem csak a pénztárcád fog örülni!

Huszár Dóra
üzletasszony
Health and Beauty Coach
A Vital Project életre hívója

Kapcsolódó cikkek

4+1 ok, amiért a folyékony rúzs jobb a hagyományosnál

Soha nem voltam igazán rúzsos típus, mert utáltam újra és újra felkenni, azt pedig végképp ki nem állhattam, amikor nyomott hagyott a poharakon. Viszont mióta kipróbáltam a már hazánkban is kapható, szuper liquid lipsticket, azaz folyékony rúzst, teljesen megváltozott a róluk alkotott képem. Rendeltem is magamnak egy visszafogottabb árnyalatot, amit azóta már a mindennapokban is előszeretettel viselek.

Tovább olvasom »

Plank – Egy egyszerű, de annál hatásosabb edzésmódszer

Örökzöld, de mégis egyre népszerűbb edzésmódszer, mind a férfiak és lassan a nők körében is. Népszerűsége nem véletlen, egyszerű, de nagyszerű! Saját testsúlyos mozgásfajták közé tartozik, szinte bárhol elvégezhető és megszámlálhatatlan jó hatása van az emberi szervezetre, és mindezt elég rövid idő alatt kifejti, szóval, ha úgy gondolod, idő szűkében telnek napjaid és nincs alkalmad edzeni, ezt még akkor is beillesztheted napi rutinodba.

Tovább olvasom »
Értesülj az újdonságokról!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

Kapj értesítést az új cikkeimről