vitalproject.eu

Egy blog az egészségről és a szépségről.

Mindenkinek.

„Ha azt hiszed, hogy meg tudod csinálni, vagy ha azt, hogy nem, igazad lesz”

Mindenkinek meg van az esélye, hogy a magabiztosságot szuper szintekre fejlessze magában. Gyere hát velem, tanuljuk együtt, hogyan lehetünk optimistábbak.

Az első lépés, hogy vonuljunk el kicsit a világ zajától, zárjuk magunkra az ajtót egy negyed órára, hogy véletlenül se zavarjanak. Először tanuljunk meg álmodozni!

Vegyük elő a képzelő erőnket és képzeljük el, mi az, amiket legjobban szeretnénk.

De ne csak gondolatban játszunk el ezekkel, hanem fogjunk egy kis füzetet és írjuk bele, milyennek képzelnénk az életünket, amiben igazán jól éreznénk magunkat. Mi lenne, ha minden a lehető legjobban alakulna körülöttünk. Ne tartsuk vissza a gondolatainkat és ne foglalkozzunk azzal, hogy a jelenlegi helyzetünkben van-e esély ezeknek az álmoknak a megvalósítására, egyszerűen csak írjuk fel minden álmunkat, vágyunkat. Képzeljük el, hogy mindez megtörténik velünk és akkor hogyan érezzük magunkat, hol vagyunk, mivel foglalkozunk, kik vesznek körül bennünket.

Ha ezt a gyakorlatot megismételjük legalább 21 napon keresztül, akkor körvonalazódni fog, hogy mi az, amire igazán vágyunk. Meg fogunk lepődni, de egyre több ötlet is eszünkbe fog jutni, hogy merre induljunk el annak érdekében, hogy a leírt céljainkat meg tudjuk valósítani. Az emberi elme egy csodálatos szerkezet, amelyet ha megdolgoztatunk, akkor segít nekünk az álmaink megvalósításában.

Ha semmi más eredménye nem lesz ennek a gyakorlatnak, csak az, hogy ráébredünk, valójában mi irányítjuk az életünket és leginkább mi tehetünk arról, amilyen élethelyzetben vagyunk és csak is mi tudunk ezen változtatni, már akkor is megérte!

Gyertek velem és osszátok meg a tapasztalataitokat, történeteiket!

Legyünk együtt optimistábbak és tanuljunk egymástól.

Kapcsolódó cikkek

4+1 ok, amiért a folyékony rúzs jobb a hagyományosnál

Soha nem voltam igazán rúzsos típus, mert utáltam újra és újra felkenni, azt pedig végképp ki nem állhattam, amikor nyomott hagyott a poharakon. Viszont mióta kipróbáltam a már hazánkban is kapható, szuper liquid lipsticket, azaz folyékony rúzst, teljesen megváltozott a róluk alkotott képem. Rendeltem is magamnak egy visszafogottabb árnyalatot, amit azóta már a mindennapokban is előszeretettel viselek.

Tovább olvasom »

Plank – Egy egyszerű, de annál hatásosabb edzésmódszer

Örökzöld, de mégis egyre népszerűbb edzésmódszer, mind a férfiak és lassan a nők körében is. Népszerűsége nem véletlen, egyszerű, de nagyszerű! Saját testsúlyos mozgásfajták közé tartozik, szinte bárhol elvégezhető és megszámlálhatatlan jó hatása van az emberi szervezetre, és mindezt elég rövid idő alatt kifejti, szóval, ha úgy gondolod, idő szűkében telnek napjaid és nincs alkalmad edzeni, ezt még akkor is beillesztheted napi rutinodba.

Tovább olvasom »
Értesülj az újdonságokról!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

Kapj értesítést az új cikkeimről