Így ápold mozgás után a testizmaid!

Mind azt már sokan tudhatjátok a sportolás, kondizás és bármilyen mozgásforma után szükséges a megfelelő pihenés és izomregeneráció, de ha ezt eddig nem tudtad, akkor most a legjobb cikket olvasod. Milyen szerepet játszik az izomregeneráció? Ez az egyik, ha nem a legfontosabb dolog egy sportoló vagy akármilyen edzést végző embernek. Hiszem ha valaki foglalkozik a […]
20-30 ÉV TITOKBAN!

Az önmegvalósítás folyamata ez. Érzelmektől átitatott alapállapot, mely igencsak jellemző az „életközépi válság” időszakára, amikor az életed fő területein keletkeznek repedések.
Kollagén: a ránctalan és sima bőrért

Elmúltál már 25 éves? Akkor ez most neked szól!
Mindenki szeretne, még ha nem is örök fiatal maradni, de legalább korának megfelelően jól kinézni. Hiszen a ráncok örök ellengéseink, ugye? Ha neked is, akkor bizony szükséged van a kollagén pótlására!
Végállomás következik – mi a manó?!!!

Te kiszállsz?!… Végállomás – Haha! Biztos hogy csak ott akarsz kiszállni? Én a helyedben azért még körülnéznék emitt- amott…Tele a sajtó azzal, hogy az élet nem habos torta és persze nem is mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy elsőre elképzeltük. De ettől még nem kell rögtön a falnak menni! A rossz hír az, hogy… Minden […]
Lehetsz Te is szemöldök és szempilla nagykövet!

Így lehet tökéletes megjelenésű szempillád és szemöldököd. Kattints és olvasd el!
Tanácsok, ha utazás közben dolgoznál!

A munka és az utazás közötti ideális egyensúly megtalálása nem egyszerű… Azonban néhány praktikus tipp és technika segítségével lehetséges elérni az egyensúlyt. Akár vállalkozó, főállású alkalmazott vagy diák vagy, a szakmai kötelezettségek és az utazás élményének egyensúlyba hozása rendkívül kifizetődő lehet számodra. Épp ezért ebben a cikkben olyan stratégiákat mutatok be, amelyek segítségével megtalálhatod a […]
Biztos Te is ritkaság számba akarsz menni?

Egyediség mindenáron. Na, még mit nem! „Egyedinek lenni trendi” – ömlik a sajtóból, de ne feledd, hogy az éremnek két oldala van! Jó dolog kiválni a tömegből és valami újjal előrukkolni, de az egészségünk és az önbecsülésünk kárára biztosan nem. Még baleset se kell hozzá! „Ifjú Hölgyem, Önnek elgörbült a gerince, eldeformálódott a csontváza és […]
10+1 OK, AMIÉRT ROSSZAT TESZ NEKED A CUKOR

Ijesztőek a következő sorok? Lehet! De éppen ez a célom! Megértetni Veled, mennyire tönkre teszi a szervezetedet, ha finomított cukorral mérgezed. 1.Higgy nekem, az a legkisebb gond, hogy elszívja az energiádat! A cukor gyorsan felszívódik a szervezetben akár egy energiabomba. A vércukor szint megemelkedésével azonban csak átmenetileg lesz több az energiád, mert azután „lezuhan” és […]
Ugye te sem akarod mérgezni magad? De tudod-e hogy mégis ezt teszed?

Te melyiket választanád?Hosszú élet rengeteg utazással, nevetéssel és élménnyel, vagy rövid beteges élet tartalmatlan hétköznapokkal? Halott ételek? Kukába velük!Egyre csak küszködünk az időhiánnyal és a nyakunkba szakadt feladatözönnel. Ezt kompenzálandó hajlamosak vagyunk megfeledkezni olyan dolgokról, amelyek igazán fontosak a saját életünkben. Az evéssel sincs ez másképp. Gyorsan letudjuk, mert szaladni kell tovább. Egyre gyorsabban és […]
Így töltsd fel az energiaszinted!

Mindenki tapasztalta már azt, milyen amikor egy hosszú, fárasztó napon van túl és úgy érzi, hogy az energiaszintje a földön hever. Ezt onnan is tudhatod, hogy semmihez, illetve senkihez nincs kedved. Nálam mondjuk ennek az ellentéte is sokszor előfordul, hogy úgy érzem lenne valamihez kedvem, de semmi nem motivál arra, hogy megtegyem, tehát mégsincs kedvem […]






