vitalproject.eu

Egy blog az egészségről és a szépségről.

Mindenkinek.

Gyermekek, akiknek mi jelenthetjük a reményt a holnapra!

Eljött az év egyik leginkább várt és legszebb időszaka. A boldogság, a szeretet, a szerelem, az együttlét időszaka ez. Vannak, akiknek azonban ennél sokkal kisebb dolgok okoznak óriási örömöt. Mai felgyorsult életvitelünkből adódóan sokszor elfutunk mások problémái mellett, holott nagyon sok esetben számunkra apró dolgok, óriási pozitív jelentőséggel bírhatnak.

Szeretném felhívni felgyorsult, globalizált világunk egyik legfontosabb problémájára a figyelmet, a gyermekéhezésre. Gyermekek és családjaik millióit választja el a mélyszegénység okozta éhezés. Nekik a tiszta ivóvíz, és az naponta szükséges alapvető élelmek jelenthetik a boldogságot és együttlétet.

Számukra a legkisebb segítség is óriási. Éppen ezért határoztam el, hogy azzal a picivel, ami nekem még épp nem hiányzik, segíteni szeretnék nekik. Éppen a napokban lett három éve, hogy részt veszek a Nourish the Children programban. Mostmár nem csak az a célom, hogy támogassam őket, hanem az is, hogy minél több emberrel megismertessem a programot, akik szeretnék megváltoztatni egy kisgyermek életét. Adni jó, és ebben az esetben egyszerű is.

Vedd fel velem a kapcsolatot üzenetben vagy telefonon (+3630 30 961 2941) és tegyünk együtt, adjunk együtt azoknak a gyermekeknek, akiknek nem volt választási lehetőségük!

Legyen ez a Te karácsonyi jótetted, és az Ő karácsonyi csodájuk!

Kapcsolódó cikkek

4+1 ok, amiért a folyékony rúzs jobb a hagyományosnál

Soha nem voltam igazán rúzsos típus, mert utáltam újra és újra felkenni, azt pedig végképp ki nem állhattam, amikor nyomott hagyott a poharakon. Viszont mióta kipróbáltam a már hazánkban is kapható, szuper liquid lipsticket, azaz folyékony rúzst, teljesen megváltozott a róluk alkotott képem. Rendeltem is magamnak egy visszafogottabb árnyalatot, amit azóta már a mindennapokban is előszeretettel viselek.

Tovább olvasom »

Plank – Egy egyszerű, de annál hatásosabb edzésmódszer

Örökzöld, de mégis egyre népszerűbb edzésmódszer, mind a férfiak és lassan a nők körében is. Népszerűsége nem véletlen, egyszerű, de nagyszerű! Saját testsúlyos mozgásfajták közé tartozik, szinte bárhol elvégezhető és megszámlálhatatlan jó hatása van az emberi szervezetre, és mindezt elég rövid idő alatt kifejti, szóval, ha úgy gondolod, idő szűkében telnek napjaid és nincs alkalmad edzeni, ezt még akkor is beillesztheted napi rutinodba.

Tovább olvasom »
Értesülj az újdonságokról!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

Kapj értesítést az új cikkeimről