Most megtudhatod, hogy mi okozza az öregedést, és mit tehetsz azért, hogy hosszú életed legyen!

Kaliforniában néhány éve komoly tudományos kutatást végeztek idős, de szellemileg ép emberek elhalálozásával kapcsolatban. A vizsgálat eredménye az lett, hogy akik rendszeresen antioxidánsokat szedtek, tovább éltek: a férfiaknál 22 százalékkal, nőknél 46 százalékkal csökkent a korai halál esélye.
Nem vitás, fiatalon is veszhet a vitalitás! Van megoldás!

Tévhit, hogy csak öregkorban lassul vagy torpan meg az ember mind fejben, mind fizikailag. Már jóval hamarabb elkezdődhet az életkedv, a külső és belső vitalitás csökkenése.
Fel kéne húzni, mint a Duracell-nyuszit?
Elbóbiskolsz a buszon, és elfelejtesz leszállni?
Meg kell állnod egy pillanatra munka közben, hogy végiggondold, éppen mit is csinálsz?
És egyébként is, már maga az ébredés utáni készülődés is kínszenvedés volt?
Miért mondják azt, hogy életmentő antioxidánsok?

Azt már tudjuk, hogy ha szervezetünkben a szabadgyökök kerülnek túlsúlyba és nem megfelelő az antioxidáns szintünk, akkor ezek betegséget és korai halált okoznak. Ebből egyenes az következik, hogy az antioxidáns védelem megerősítése jobb egészséget és hosszabb életet eredményez.
Ízületek: figyeljünk, mert elkopnak, és akkor koppanunk

Két csont találkozásánál dőlnek el a dolgok, itt épül fel az ízületi rendszer. A csontok végén úgynevezett ízületi porc található, ez ér össze a másik csont porcával, ehhez segítséget nyújt az ízületi folyadék, és ez az egész folyamat egy ízületi tokban történik. Védve vannak tehát csontjaink, a mozgás pedig ennek a rendszernek köszönhető.
Mit jelent a szervezetünk védekező képességének mérése és ez hogyan történik?

Vajon végig gondoltuk-e valaha, hogy mitől vagyunk egészségesek, és mi az oka annak, amikor megbetegszünk? Egyre többször érezzük magunkat kimerültnek, egymás után jönnek a betegségek, amelyek ledöntenek bennünket a lábunkról, és sajnos gyakori ismeretségi körünkben a korai halál, pedig nem kellene ennek így lennie. Az igaz, hogy az öregedés egy természetes folyamat, sebességén és lefolyásán […]
Március sztárjai

Végre itt a tavasz, ami így hónap közepén már az időjáráson is látszani tűnik. A megújulás pedig nem csak a természetnek, hanem Neked is jár! Töltődj fel kívül belül egyaránt az aktuális kedvezményes termékeinkkel! Megmutatom, melyiket miért imádom annyira:
Gondban vagy a tökéletes karácsonyi ajándék kiválasztásával? – Itt a megoldás!

Elindult a visszaszámlálás, bő egy hónap és itt a karácsony. Sokan várnak az utolsó utáni pillanatig az ajándékok beszerzésével különféle okokból: valakinek egyszerűen nincs ideje foglalkozni vele időben, mások túl sokat agyalnak, hogy mi is lenne az igazi. Nekem jó hírem van mindkét tábornak, sőt, azoknak is, akiknek ez nem szokott gondot okozni! Egy olyan terméket mutatok most be, ami alapjaiban változtatja meg a szépségápolásról alkotott képet:
Végre itt az ageLoc Boost!

Ez a nap is eljött: megérkezett az ageLoc Boost! Megérte a több hónapnyi várakozás. Igen, mostmár mindenki számára elérhető ez a csoda! Igyekszem egy picit visszafogni magam és elfogulatlanul írni, de az az igazság, hogy én már most nagyon imádom. Ebben az esetben tényleg nem marketingszöveg az, hogy „látható különbség az első használat után”.
Szkenneld magad!

Az egészségünk egyik fontos pillérét alkotják az antioxidánsok. Hiányukat sajnos általában nem érzékeljük időben, ezért érdemes odafigyelni, hiszen komoly betegségek megelőzésének alapjai. Az antioxidáns-szintünkre zöldségekkel és gyümölcsökkel teli étrenddel figyelhetünk első sorban, szükség esetén ezeket természetes alapú táplálék-kiegészítőkkel lehet kicsit felturbózni. Itt jön a legfontosabb kérdés: honnan tudjuk, hogy kell-e turbózni? Ezt nagyon könnyen kideríthetjük! A Pharmanex által kifejlesztett Biofotonikus szkenner pillanatok alatt megmutatja számunkra.
Alakítsd át forradalmi készülékünket ezzel az új kiegészítővel!

A LumiSpa család legújabb tagjai, az ageLOC LumiSpa Accent és az IdealEyes, továbbfejlesztették a LumiSpát egy teljes körű arcápoló készülékké. Az alap termékről már írtam itt, itt és itt, ebben a cikkben csak a kiegészítőkre szeretnék fókuszálni.