A legjobb fogfehérítős fogkrém tesztje II – Az első hét tapasztalatai + fogmosási tippek

Egyszer már írtam a fogfehérítésről, és akkor ajánlottam is egy szuper fogkrémet. Most viszont úgy döntöttem, hogy a szeptembert arra szánom, hogy jobban megismertessem Veletek ezt a terméket. Aki használja, maximálisan elégedett vele, ezért szeretném szélesebb körökben is felhívni rá a figyelmet, hogy több emberhez eljuthasson.
A legjobb fogfehérítős fogkrém tesztje I – A kezdet

Egyszer már írtam a fogfehérítésről, és akkor ajánlottam is egy szuper fogkrémet. Most viszont úgy döntöttem, hogy a szeptembert arra szánom, hogy jobban megismertessem Veletek ezt a terméket. Aki használja, maximálisan elégedett vele, ezért szeretném szélesebb körökben is felhívni rá a figyelmet, hogy több emberhez eljuthasson.
A személyre szabott fényvédelem, bőrünk napozás előtti és utáni ápolásának szabályai

A napozásra testünknek és lelkünknek is szüksége van, az életerő biztosításához. Köztudott, hogy a mediterrán országok lakói sokkal életvidámabbak, mint az északi országban élők, ahol gyakori a depresszió, amely összefüggésben van az éves napsütéses órák alacsony számával.
Még nincsenek meg az ajándékok? – 13+1 tuti ötlet, most 20% kedvezménnyel!

A városkép már díszes, a konyha mézes illatú, halmokban a karácsonyi díszek – de az ajándék még hiányzik? Nem gond, a legtöbben még nem szereztük be. Egy pici idő még van, mielőtt minden elkapkodnak előlünk, de nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni! Szerezd be te is a jövő héten, válassz 13 akciós termék közül!
Hamarosan Black Friday! Vásárolj 40% kedvezménnyel!

Mint minden nagy márka, a NuSkin is készül Black Friday ajánlatokkal! Már nagyon izgatottan vártam, hogy végre leleplezzék az akcióban résztvevő termékeket, és meg is oszthassam veletek őket. Nos, vége a várakozásnak! Véssétek be a naptárba a november 26. pénteki napot, hiszen azon az egy napon tudjátok 40% kedvezménnyel megszerezni az alábbi csodákat:
Nem szárít és maszkálló – íme, a tökéletes rúzs!

A tökéletes rúzs megtalálása felér egy kincskereséssel. Sokan talán már fel is adtuk, én legalábbis nagyon sokáig nem használtam. A hagyományos rúzsokból még ha találunk is egy szép színt, akkor ott a szenvedés, hogy mindenen nyomot hagy – a szánkon pedig szinte semmi nem marad belőle. A folyékony lenne az igazi? Vagy mégsem?
Így ápold a bőröd ősszel!

Az egyre hidegebbre forduló időjárás sajnos nagyon megviseli a bőrünket. A száradást talán először a kezén érzi mindenki, de az arcot szó szerint csípő hideg is ismerős már a napokban. Ilyenkor a bőrünk extra ápolást igényel! A kulcs természetesen a hidratálás, de nem mindegy, hogy mivel.
Így ápold a hajad ősszel!

Sokat emlegetett téma a bőrápolás, de nem csak a bőrünk, ami különleges ápolást igényel évszaktól függően. A hajunk fontos része a megjelenésünknek. Szépségének megőrzéséhez nem mindig elég, ha figyelünk az egészségünkre, legalább annyira kell figyelni a külső ápolásra is! Ez sokszor, különösen a hosszú hajúak esetében igazi útvesztő lehet. Rengeteg kozmetikai termék ígér gyönyörű hajkoronát, ám a legtöbb esetben nem váltja be ígéretét. De mégis mit tegyünk, hogy ne kelljen ezer félét kipróbálni?
Vásárolj 20% kedvezménnyel ezeken a napokon!

A prémium termékek körében meglehetősen ritkán fordul elő leértékelés. Nálunk azonban bevett szokás egy hatalmas nyári akciózuhatag, ahol elengedjük az ár ötödét, ha időben csapsz le rá! Hetente új akcióval kedveskedünk egy hónapon át. Ha már régóta fontolgatod, hogy kipróbálnád valamelyik terméket, nem lesz ennél tökéletesebb alkalom rá. Ha pedig már aktív használója vagy, ideje betárazni! A cikkben minden terméket és dátumot megtalálsz.
Teljeskörű bőrápolás? Igen!

Bőröd igényeire szabhatod a bőrápolási rutinod, mivel a teljes Nutricentials termékcsalád 13 készítményt foglal magában, és olyan készítményeket is kínál, amelyekkel egy kis extra kényeztetést biztosíthatsz bőröd számára. A termékvonal a normál – száraz és a zsíros – vegyes bőrre egyaránt megoldást kínál.






