Egy blog az egészségről és a szépségről.

Mindenkinek.

Végre itt az ageLoc Boost!

Korábban csak felvezetőként tudtam mesélni erről a forradalmi gépecskéről, de ez a nap is eljött: megérkezett az ageLoc Boost! Megérte a több hónapnyi várakozás. Igen, mostmár mindenki számára elérhető ez a csoda!

Igyekszem egy picit visszafogni magam és elfogulatlanul írni, de az az igazság, hogy én már most nagyon imádom. Ebben az esetben tényleg nem marketingszöveg az, hogy “látható különbség az első használat után”. Na jó, talán még épp láthatónak nem mondható, de érezhető a változás. Valóban úttörő innovációval állunk szemben!

 

Az egész a mikroáramnak köszönhető.

 

Egy forradalmi technikával van dolgunk, amikor a kezünkben tartjuk a Boostot. A kis gépezet használat során folyamatos impulzusokat küld a bőrünknek, mivel töltése alig több, mint 2 másodpercenként változik pozitívról negatívra. Az aktiváló szérum és a mikroáram együttes hatásaként a bőr (szó szerint) feltöltődik, élettel telivé válik. A képen látható módon váltakoznak a töltések:

Mikroáram működése. Forrás: nuskin.com

Miért jó ez bőrnek?

 

Bár az áram ijesztően hangzik, egyáltalán nem árt a bőrnek. Sőt! Élénkebbé, teltebbé, rugalmasabbá varázsolja azt, miközben gyengéden hámlaszt is. Az eredmény pedig nem csak feszes és ragyogó, hanem sokkal fiatalosabb arcbőr is lesz. Az eredményeket 3 hónapos felmérés alapján már igazolni is tudják a kutatók.

A “fiatalság titka” a szérumban rejlik, mégpedig az alábbi összetevők miatt:

  • tengerparti liliom-kivonat
  • C-vitamin
  • ausztrál citrom-kivonat
  • almakivonat
  • lencsekivonat
  • görögdinnye-kivonat
  • hialuronsav
  • ageLoc fiatalító keverék

 

Hogyan működik?

 

Bekapcsolás után csupán 3 cseppnyi szérumot kell csepegtetni a készülék fejére, és indulhat is a kezelés. Felfelé és kifelé irányuló mozdulatokkal eloszlatjuk gélt az arcunk egyik felén mindössze egy perc alatt, majd újabb 3 csepp és jöhet a másik oldal. Így egészen pontosan kettő perc alatt készen is vagyunk.

Ez az az idő, amit még én is minden nap rá tudok szánni a bőrápolásra. Szeretem a hosszas, kényeztető pakolásokat és maszkokat, de azokra sajnos ritkán van időm. Az ageLoc Boost mellett pedig nem érzem úgy, hogy elhanyagolnám a bőröm akkor sem, ha csak pár hetente tudok beiktatni egy mélytisztítást.

Az első próbálkozásomról készítettem nektek egy videót is, amin látszik, hogy mennyire egyszerű a használata:

Ha szeretnél bővebb információkat szerezni a termékkel kapcsolatban, keress bátran elérhetőségeim egyikén vagy messengeren!

Share on facebook

Kapcsolódó cikkek

Értesülj az újdonságokról!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

Kapj értesítést az új cikkeimről