Az újságok, a tévé és az internet is mind tele vannak fiatal, vékony, hosszú hajú, tökéletes arcbőrű sztárokkal, modellekkel. Habár a lelkünk mélyén tudjuk, hogy még a reklámokban szereplők sem néznek ki úgy, ahogy a fotókon látjuk őket, mindannyian törekszünk arra, hogy minél jobban nézzünk ki, folyamatosan újabb és újabb elvárásoknak próbálunk megfelelni.
Az évek elteltével azonban ez egyre nehezebb feladattá válik. Az idő múlásának leplezése sokak számára életcéllá vált, azonban rossz úton halad az, aki szerint az élethosszig tartó fiatalság titka a plasztikai sebészeten keresendő. A megoldás ugyanis sokkal egyszerűbb és nem mellesleg jóval pénztárcabarátabb, hiszen az öregedés oka nem más, mint a testi-lelki egészségünk hiánya.
Mit tegyünk egészségünk megőrzéséhez?
A jobb közérzet eléréséhez elengedhetetlen a kiegyensúlyozott, változatos étrend kialakítása. Fontos, hogy megfelelő mennyiségű gyümölcsöt, zöldséget fogyasszunk, sok vizet igyunk, hiszen testünk csak abból tud építkezni, fejlődni, amit szervezetünkbe juttatunk, a víz pedig nem csak külső-, belső megtisztulásunkhoz is szükséges.
Sétáljunk sokat a szabadban! A testmozgás a boldogságérzetért felelős hormont, azaz endorfint szabadít fel. Csupán napi fél óra testmozgás (ami lehet tánc, úszás, kerékpározás, kocogás, sétálás vagy bármilyen tevékenység, ami kimozdít minket a kényelmes kanapénkról) is elegendő lehet ahhoz, hogy sokkal boldogabbnak, frissebbnek, felszabadultabbnak érezzük magunkat. Ha mindezt a szabad levegőn végezzük, akkor amellett, hogy ezeket az érzéseket csak megsokszorozza a természetben töltött idő, még értékes D-vitaminhoz is jutunk a napfényen keresztül.
Sose maradjon el a megérdemelt pihenés!
Miután alaposan kimozogtuk magunkat, fontos, hogy pihenjük is ki az aznapi fáradalmakat. Napi 8 óra alvás szükséges ahhoz, hogy testünk kellőképpen regenerálódni tudjon, újult energiával tudjunk nekivágni a következő napnak és fáradtság nélkül, pozitívan lássuk a történéseket, környezetünket.
Mindezek mellett azzal, hogy egy számunkra megfelelő, tartható időbeosztást készítünk, hogy nem terheljük túl magunkat, hogy nem vállalunk teljesíthetetlen feladatokat, nagyon sok stresszes pillanattól szabadulhatunk meg.
Apróságok az egészséges életért
Bár mindezek csupán apró változtatásokat jelentenek az életünkben, mégis hihetetlen mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy még sok-sok éven át egészségesek, fittek, fiatalosak legyünk. Ugyanis a fiatalság nem az évek számában mérendő, hanem abban, hogyan éljük le az éveket, amiket kapunk.
Találjuk meg, hogy mi az, ami boldoggá tesz minket és általuk tanuljuk meg szeretni önmagunkat. Ha elfogadjuk azt, akik vagyunk egy teljes, kiegyensúlyozott életet élhetünk, harmóniában a környezetünkkel, a minket körülvevő emberekkel. Rengeteg negatív hatás ér minket, sokszor kerülünk krízishelyzetbe, azonban az rajtunk áll, a mi felelősségünk, hogy hogyan fogadjuk azokat.
Ne feledjük: a lelki egyensúly egy olyan dolog, amiért hosszan és keményen kell dolgoznunk, de mindez nem elérhetetlen, mindannyian képesek vagyunk rá, hogy teljes egésszé váljunk. Viszont a belső megszépülés olyan ragyogást, fiatalos külsőt eredményez, amit nem adhat meg nekünk semmilyen smink vagy divatos ruha sem.