Egy blog az egészségről és a szépségről.

Mindenkinek.

A személyre szabott fényvédelem, bőrünk napozás előtti és utáni ápolásának szabályai

A napozásra testünknek és lelkünknek is szüksége van, az életerő biztosításához. Köztudott, hogy a mediterrán országok lakói sokkal életvidámabbak, mint az északi országban élők, ahol gyakori a depresszió, amely összefüggésben van az éves napsütéses órák alacsony számával.

Sajnos azonban sem a fiatalok, sem az idősebb korosztály nem gondol arra, hogy a napsugár áldott hatása mellet, a legjobban öregíti a bőrünket. Szívesen nézünk egy napsütötte bőrt, és nem gondolunk rá, hogy bizony ennek később megfizetjük az árát.

Ahogy nem vagyunk egyformák a minden napi életben, bőrünk sem egyforma. Másképp reagál a napsugárzás hatására a különböző bőrtipusú ember. Például a vörös hajúak, a különösen fehér bőrűek, vagy azok, akiknek túlságosan érzékeny, száraz a bőrük, szintén fokozott óvatosságot igényelnek. Érzékenyebb bőrük, és az immunrendszerük sérülékenyebb volta miatt kiemelt figyelmet kell fordítani a napozás idején a gyerekekre, a kismamákra, az idült betegségben szenvedőkre, például a cukorbetegekre.

Az már ismeretes előttünk, hogy a D vitamin rendkívüli hatással bír szervezetünk védekező képességére és a napozással hozzá is tudunk jutni a D vitamin szükségletünk jelentős részéhez. Nem szabad azonban a másik oldalt sem figyelmen kívül hagynunk, hogy a nem körültekintő napozás a bőr gyorsabb öregedésével jár. Mi hát a jó megoldás?

Nyaralásunk kezdetén, amikor még bőrünk nem rendelkezik egy alap színnel, mindenképp egy magasabb fényvédő faktorral rendelkező naptejet kell használnunk. A fényvédő faktor azt jelzi, hogy milyen %-ban képes a naptej kivédeni a napsugár káros hatásait. Például egy 50 LSF faktorú naptej 98 %-os védelmet tud bőrünknek biztosítani.

Ne felejtsük el, hogy ha zuhanyozunk, vagy a hűsítő tengerben lubickolunk egy kicsit, akkor utána újra be kell krémezni magunkat, mivel a napkrém elveszíti fényvédő hatását.

Ha nagyon takarékoskodunk a naptejjel, akkor bizony nem tudjuk a bőr egészséges védelmét biztosítani.

A legújabb kutatások arra is utalnak, hogy délután 2-3 óra között néhány percre naptej használata nélkül is érdemes a karjainkat és a fejünket napoztatni, amely megfelelő D-vitamin termelést eredményez a szervezetben. Ez esetben nagyon fontos a mértékletesség.

summer 450Nem csak a nyaralásnál kell odafigyelnünk bőrünk fényvédelmére. A fénynek állandóan kitett bőrfelületet – arcunkat és kezünket – minden nap be kell kenni olyan arckrémmel amely fényvédőt is tartalmaz, akkor is, ha városi körülmények között vagyunk. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a nők és gyermekek, hanem a férfiak számára a tavaszi-nyári időszakban fényvédő tartalmú arckrémek használata javasolt. A férfiaknak a hajjal nem fedett koponyarészt is érdemes a későbbi kellemetlenségek elkerülése érdekében minden nap bekenni és/vagy kalapot viselni. Fontos tudni, hogy az üveg nem gátolja az UVA sugarak áthaladását, ezért autóban utazva is be kell kenni az arcot és karokat.

Nem mindegy az sem, hogy milyen fényvédő krémeket használunk. Mindenképp olyan naptejet használjunk, amely megvédi a bőrt a környezeti ártalmakkal szemben és antioxidánst is tartalmaz. Védelmet kell, hogy nyújtson a szabadgyökök ellen, mivel a napsugár hatására a bőrünkben szabadgyökök keletkeznek, amelyek roncsolják a bőr elasztinját.

Ne feledkezzünk meg a száj fényvédelméről sem.

Nem is gondoljuk, hogy a napozó krém kiválasztása kényes kérdés, mivel ha nem megfelelő minőségű terméket választunk, akkor előfordul, hogy a naptejben káros hatóanyagok vannak, amelyek többet ártanak a bőrnek, mint amit használnak. Ha igényesek vagyunk bőrünk védelmére akkor a legjobb termékeket kell választanunk, amely aktív sejtszínű fényvédő hatóanyaggal rendelkezik. Ez az egyedülálló összetétel megóvja a sejt DNS-t és a létfontosságú sejtalkotókat, emellett serkenti a sejtek természetes védekező reakcióit.

Egy jó napozó tej nem tartalmaz kémiai tartósító szert és kőolaj származékot. Legjobb megoldás, ha olyan naptejet választunk, amely botanikus forrású, a természetben megtalálható hatóanyagokból állították össze.

Amennyiben érdekel mi az a minőségi termék ami segítheti legjobban megőrizni szervezetünk fényvédő képességét, akkor iratkozz fel a http://huszarteodora.nsproducts.com oldalamra, ahol személyre szabott információkat, termék javaslatokat tudok megosztani veled.

Ne feledkezzünk meg a napozás után bőrünk védelméről sem, amely nagymértékben segít megelőzni a bőr kiszáradását, a ráncosodást és az öregedés nyomait.

A legfontosabb, hogy pótoljuk a bőrben a nedvességet, hiszen a vízhiány pótlása a legjobb módja a bőr állagának visszaállításához.

A bőr megnyugtatása és táplálása legalább olyan fontos, mint a fényvédelem. A legjobb napozás utáni szerek szintén nem tartalmazhatnak kőolaj származékot és kémiai tartósító szereket.

A mindennapos hidratálás nélkülözhetetlen az egészséges, ragyogó és rugalmas bőrhöz – hogy az ellenálljon a káros környezeti hatásoknak, és még a legkíméletlenebb körülmények között is megőrizze rugalmasságát. Legjobbak ez esetben is az etnobotanikumok, amelyek bőrünket simává, rugalmassá teszik.

Amennyiben érdekel, mi az a minőségi termék ami segíthet legjobban visszaállítani bőrünk vízhiányát és rugalmasságát akkor iratkozz fel a http://huszarteodora.nsproducts.com oldalamra, ahol személyre szabott információkat, termék javaslatokat tudok megosztani veled olyan termékekről, amelyek már kiállták az idők próbáját.

Amit nyújtanak:

  • Egész napos hidratálást a rugalmas, egészséges megjelenésű bőr érdekében.
  • Jótékony hatású antioxidánsokat tartalmaz.
  • Puhává varázsolja a száraz bőrt.
  • Elősegíti a lágyabb, puhább, tónusosabb megjelenésű bőrt.
  • Idővel rugalmasabbá teszi a bőrt.
  • Természetes módon ápolja a bőrt a bőrbarát etnobotanikumokkal.
Megosztás itt: facebook

Kapcsolódó cikkek

Brazil dió – a pajzsmirigy barátja

A brazil dió, vagy más néven paradió (Bertholletia excelsa) nagy mennyiségű szelént tartalmaz, amely antioxidáns hatású ásványi anyag. Ez az egyik legtáplálóbb dióféle. A brazil dió E-vitaminban nagyon gazdag és a szelénnel együttműködve óriási segítséget jelent az immunrendszer megerősítéséhez. Ezenkívül tartalmaz még fehérjét, szénhidrátot, B-vitamint, kalciumot, rezet, cinket, magnéziumot és vasat. A brazil dió egyike a legjobb szelénforrásoknak. A szelén felerősíti az immunrendszer antitesteinek reakcióit, és segít megelőzni a rákot, a szívbetegséget és az idő előtti öregedést. Kulcsszerepet játszik a glutation termelésben. Ez az enzim elnyomja a szabad gyököket, és segít megállítani a daganatok kifejlődését. Amellett, hogy a szelén kiváló antioxidáns és antivirális hatású ásványi anyag, nagy jelentősége van a pajzsmirigy hormon képzésben, aktív T3 előállításában és felhasználásában. Pozitív hatásait napi 200 mikrogramm szelén pótlással biztosíthatjuk, mely mindössze két brazil dió fogyasztásával megoldható. A szelén nélkülözhetetlen számos idegi működéshez, fontos sejtvédő antioxidáns, ezenkívül hangulatjavító, szellemi teljesítményt fokozó hatása is ismert. A szelén segítő molekulaként hozzájárulhat a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentéséhez. A legújabb kutatások azt mutatják, hogy a megfelelő szelén bevitel csökkentheti a mellrák és a prosztatarák kialakulásának esélyét is. A szelén fokozza a daganatos sejtek apoptózisát, azaz „öngyilkosságra” készteti a ráksejteket és segít helyreállítani az ember károsodott sejtjeiben a DNS-t. Két szem brazil dió fedezi egy felnőtt ember napi szelén szükségletét! A brazil dió vadon nő az Amazonas esőerdeiben, ahol az ősi törzsek szentnek tekintették. Az őserdők egyik legnagyobb fája. Több mint 50 méter magasra is megnőhet, lombkoronája a többi fa fölé magasodik. Akár 500 évig is él, de egyes becslések szerint 1000 éves fák is vannak. Magja némileg a kókuszdióra emlékeztet. Ebben a csonthéjas gyümölcsben akár 24 dió is lehet egyszerre, melyek egy csomóban helyezkednek el. Amikor megérik, a gyümölcs lepottyan a földre. A magokat kiszedik, megszárítják a napon, megmossák, majd többnyire külföldre szállítják. Brazil dió fák szinte kizárólag érintetlen őserdőkben hoznak gyümölcsöt. Csak néhány erre a virágra specializálódott rovar képes a beporzásra. Érdekesség, hogy egy a brazil dió fán élő orchidea illata vonzza a fához a méheket. A természet e komplex megoldása nélkül a fa nem hoz termést. A fa szaporodása is különleges. Termésének vastag héját csak egy őserdei rágcsáló, az aguti képes feltörni. A magokat a mókushoz hasonlóan elraktározza, és a rejtekhelyeket gyakran elfelejti. Ezekből az őserdőben elszórt raktárokból kelnek ki az új fák. A brazil dió magbele rendkívül tápláló. Hat szem dió annyi energiát tartalmaz, mint 200 gramm sült hús. A brazil diónak magas a zsírtartalma ezért hamar megavasodhat. Ajánlatos hűtőszekrényben tárolni. A cikk forrását az egészségtér hasonló című bejegyzése szolgáltatta.

Tovább olvasom »
Értesülj az újdonságokról!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

Kapj értesítést az új cikkeimről